Népi bútorművesség

Dédanyáink idejében senkinek sem volt szokatlan, ha egy háznál mívesen faragott kaput vagy virágozott bútort látott. A tárgyak együtt éltek készítőikkel és használóikkal, mindennapjaik szerves részét képezték. A tárgyak motívumai nem csak egyszerű díszek voltak: minden forma és kép külön történetről mesélt, amely az egész közösség számára látható és érthető volt.

Kitágult világunkban mára már igen kevés hely maradt az ősi tudás számára: elfelejtettünk a természettel együtt lélegezni, az élet rendjének megfelelően cselekedni. Képtelenek vagyunk elolvasni eleink üzenetét, nem értjük az általuk rótt, festett jeleket. Pedig a virágok által hordozott üzenet minden magyar szív számára érthető: épp itt az ideje, hogy felszínre hozzuk az elfeledett tudást a bennünk élő jelképekről.

 A virágok üzenete

A hagyományos népi fafaragás és bútorfestés elemei a természeti jelenségek segítségével ábrázolják az emberi élet legfőbb eseményeit: a fogantatást és születést, a cseperedést (kivirulást), a párválasztást és családalapítást, vagy éppen a halált és balsorsot. Ennek megfelelően más és más virág vagy égitest jeleníti meg a nőt és a férfit, a gyermeket és az aggot, a felépítő és a lebontó folyamatokat. Az egyes virágtípusok és alkalmazott változataik tájegységenként ugyan eltérnek egymástól, mondanivalójuk és szerepük szerte a magyarság körében megegyezik.

A különböző tulipánformák a nő különböző életszakaszait ábrázolják; a szegfű vagy a gránátalma férfit testesít meg, míg a gyöngyvirág a gyermekekre utal. A szív a szerelmesek egyesülését jelenti, míg a korsók és virágcserepek csupán női, a kehely és a fejjel lefelé ábrázolt szív pedig férfi minőségű. A spirálok vagy a forgó rozetták legtöbbször az égitestek és minőségeik szerepében állnak, míg a körrózsák és az ún. szemes rózsák őrző-védő céllal kerülnek a tárgyakra. Az álló rozetták többsége az élet csíráját, a magot jelképezi; különböző szerkezetükkel ők is az élet egy-egy mozzanatát vetítik elénk. A motívumok összessége is üzenethordozó: a virágok és a geometrikus motívumok sokszor a teljes életciklust – a balról jobbra tartó fejlődést vagy az alulról építkező, háromszintű világot – jelenítik meg. A bútorokon elfoglalt helyük alapján továbbá (például kamarásasztalok fiókjain vagy az ágyvégeken) őrzőállatok alakját is ölthetik.

Ajánlott irodalom (a teljesség igénye nélkül):

• Kocsi Márta - Csomor Lajos: Festett bútorok a Székelyföldön. Budapest, 1982.
• Molnár V. József: Világ-Virág. Budapest, 2005.
• Oláh Sándor - Bencze Margit - Bencze Ilona: Homoródalmási bútorfestők nyomában. Székelyudvarhely, 2005.
• Szász Margit: Székely életmód és népművészet. Székelyudvarhely, 2003.